Skip to content

Civil hírek mindenkinek

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu

A női farmernadrág örök klasszikus

Posted on 2015-11-30

Mióta Levi Strauss feltalálta a farmeranyagot, azóta a legnépszerűbb viseletnek számítanak a belőle készült nadrágok, kabátok, mellények, felsők, cipők, táskák és még sorolhatnánk. A különleges és divatos női farmernadrág minden alkalommal megállja a helyét. Miután megjelent a farmer a piacokon is, 1860-ban Jacob Davis próbálkozott meg egy favágónak ruhát készíteni. Azonban fejtörést okozott számára, hogy milyen erős és strapabíró anyagot használjon, ami nem fog elszakadni a munka során. …

Milyen problémákat okoz a magas páratartalom?

Posted on 2015-11-30

A pára vagy más néven vízgőz a levegő nedvességtartalma, aminek a nem megfelelő mennyisége hatással lehet az egészségünkre. Hiszen a magas páratartalom már önmagában sem tesz jót a szervezetnek, ráadásul még a penész kialakulásához is hozzájárul, ami még veszélyesebbé teszi a helyzetet.

Tudni kell, hogy a meleg levegő több pára befogadására képes, mint a hideg, ezért amikor hűvösebb felülettel érintkezik, akkor a vízgőz lecsapódik. Ezt főleg télen figyelhetjük meg, amikor a lakásba jól befűtünk, de a falak nem melegednek át, így a felesleges pára ott jelenik meg, mivel magas páratartalom van. …

Neked is segíthet ez az értékesítési tréning

Posted on 2015-11-29

Minden cégvezető álma az egekbe szökő értékesítés. Azért, hogy minden tárgyalásodat sikeres zárhasd le, szerinted is megéri tanulni? A Comline értékesítési tréningje éppen ebben segít. Ha csatlakozol hozzá, akkor attól a Nagy Bélától tanulhatsz, aki közel 20 éve képviselteti magát az üzleti képzések piacán. Értékesítőket, cégvezetőket képzett már sikeresen.

Tőle megtanulhatod, hogy hogyan tedd félre a bevetett szokásaidat ha nem érzed eléggé sikeresnek. Tanulj azoktól, akik már bizonyítottak, hiszen Nagy Béla ‘tanítványai közül többen kaptak már Év értékesítője díjat.…

Különleges advent Bécsben 2 nap alatt

Posted on 2015-11-29

A karácsony előtti pár hétben, már javában égnek a koszorún a gyertyák. December 25-ig négy gyertyát kell meggyújtani minden szombat este. Az advent olyan időszak, amit a keresztények minden évben a várakozással és készülődéssel töltenek. Az év legszebb ünnepe a karácsony, amit minden gyermek és felnőtt repesve vár. Az advent Bécsben 2 nap eltöltésével megnyugtató és pihentető minden család és szerelmes pár számára. Az ünnepek általában mindenkit meghatnak és mindenki számára jelentősek, hiszen a karácsony nemcsak az ajándékokról szól, hanem a gyönyörű fényekről és a meghitt hangulatról. …

A fólia nagyker a bőséges választék forrása

Posted on 2015-11-28

Mindennapunk elengedhetetlen elemévé vált a műanyag. Nagyon sok helyen vesz minket körbe és sok mindent könnyedén készíthetünk belőle. Egyszerűen és gyorsan szabható, formálható. Ha szükségünk van egy nagyobb mennyiségre belőle, akkor utunk a fólia nagyker felé kell vezessen minket. Itt aztán bőven találhatunk mindenféle méretet, vastagságot vagy éppen színt, amire szükségünk van.

Amennyiben éppen úgy gondoljuk, hogy szeretnénk belevágni egy kis zöldségtermesztésbe és nem mindig akarjuk, hogy az időjárás legyen az, ami befolyásolja a termőképességét a növénynek, hanem szeretnénk mi a kezünkbe venni az irányítást, akkor jó elképzelés lehet, ha építünk egy fóliaházat. Nem mindegy azonban, hogy milyen fóliát rakunk fel, ugyanis a Nap kíméletlen tud lenni az ilyen anyagokkal szemben és ha nem vagyunk elővigyázatosak, lehet, hogy még egy évet sem húz ki, ezért irány a fólia nagyker! Itt aztán érdemes megkérdezni a szakemberek véleményét, hogy milyen vastagság és ellenálló képesség az, amit éppen ajánlanak.…

Itt különleges növényeket is gondozhat

Posted on 2015-11-26

A banánpálma és sok egzotikus növény rengeteg odafigyelést igényel, amit sok háziasszony szívesen vállal, hiszen ezek a növények igazán különlegesek és a lakás díszévé válhatnak. Itt nagyobb eséllyel gondozhatja sikeresen a magas fényigénnyel rendelkező és a meleg klímát kedvelő nővényeket. …

Keresse olcsó gumi kereskedésünket!

Posted on 2015-11-21

Minden autós tudja, hogy a gumicserét nem szabad elhanyagolni. Aki mindig úton van, nagyon vigyáz arra, hogy időben le legyenek cserélve a kerekek. Számos alkalommal olcsó gumi akciót hirdetünk meg, amivel azt szeretnénk elérni, hogy az utazások biztonságosak legyenek. Nem mindenki engedheti meg magának a drága gumikat, ezért előfordul, hogy használtat vesznek, amelyek nincsenek olyan jó állapotban. Ezzel a kínálattal ki akarjuk küszöbölni a balesetek nagy részét, amelyek a rossz minőségű gumik miatt történhetnek. …

A teafaolaj sampon száraz töredezett hajra megoldást jelenthet

Posted on 2015-11-19

A száraz, szénakazal formájú hajkorona nehezen fésülhető és állandó elhanyagoltság látszatát kelti. A teafaolaj sampon száraz töredezett hajra megoldást jelenthet a kócos, töredezett és fénytelen frizura ápolására. A Vayne Cosmetics termékcsalád által kifejlesztett hajápolási szer száraz hajra természetes, növényi hozzávalókból készül. A száraz haj okai lehetnek a faggyúmirigyek termelésének csökkenése és ezáltal a fejbőr kiszáradása, a hajszárítás és a hajvasalás, amelyek kiszárítják és töredezetté teszik a hajvégeket, valamint a túlzott hajtisztítás is vezethet a száraz haj megjelenéséhez. Ilyenkor fontos, hogy megfelelő hatóanyag tartalmú natúrkozmetikumot használjunk, ami biztosítja a fejbőr és a haj számára a szükséges vitaminokat és tápanyagokat, amelyekre igény lehet. …

Füstölt kolbász nagyapáink receptje szerint

Posted on 2015-11-17

Szereti a régi, hamisítatlan magyar ízeket? A füstölt kolbász a legkedveltebb hazai ételek közé tartozik – ha reggeliről, vacsoráról van szó – de az üzletekben már csak elvétve kapható a hagyományos eljárással készült, házias változata.

Többféle módon készülnek, így érdemes tisztában lenni vele, hogy milyet emel le a polcról. Az adalékanyagokkal készült bolti kolbász íze teljesen más, mint a hagyományos parasztkolbászé. A Tóalmási azért jó választás, mert bár nagyüzemben készül, de kizárólag hagyományos eljárással, kőfüstölőben, nagyapáink receptje szerint. Egy reggeli, egy útravalónak csomagolt szendvics koronája lehet a finom füstölt kolbász. …

Bejegyzések lapozása

Előző 1 … 120 121

Legutóbbi bejegyzések

  • Ajánlott a huminsav embereknek?
  • A szupinált gyerekcipő pozitívumai
  • White and Black Budapest gyöngy karkötő vásárlás Budapesten
  • Alumínium létrák – így válaszd ki a számodra tökéletes típust
  • Nyaraló felújítás generálkivitelező szemmel: víz, elektromos hálózat és fűtés kérdései

Kategóriák

  • Állatok
  • Autó
  • Bicikli
  • Csocsó
  • Egyéb
  • Ékszer
  • Ételek
  • Klíma
  • Lakberendezés
  • Plasztikai sebészet
  • Síelés
  • Szolgáltatás
  • Táskák
  • Vásárlás
  • Webáruház

Címkék

Casco biztosítás használt járműre
©2026 Civil hírek mindenkinek | Design: Newspaperly WordPress Theme
Hozzájárulás kezelése

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint például a cookie-k, amelyek tárolják az eszközinformációkat és/vagy hozzáférnek azokhoz. Ezen technológiákhoz való hozzájárulás lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmaradása vagy visszavonása hátrányosan befolyásolhat bizonyos funkciókat és funkciókat.

Funkcionális Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés szigorúan szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért konkrét szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő továbbításához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztikák
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes. A technikai tárolás vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön internetszolgáltatójának önkéntes hozzájárulása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül a kizárólag ebből a célból tárolt vagy lekérdezett információk általában nem használhatók fel az Ön azonosítására.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.
Manage options Manage services Manage {vendor_count} vendors Read more about these purposes
Beállítások megtekintése
{title} {title} {title}